Müller Péter
"... ezeket szavakkal elmondani nem lehet. Megpróbálták, de nem sikerült. Ez egyébként minden nagy élményünkkel így van.
Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...
Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!...
De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."
- . -
"Ez a másikkal való széttéphetetlen egység kérdése. Hogy szeretem, és vele akarok lenni, vele akarok szenvedni, és vele akarok meghalni - mert számomra nagyobb gyötrelem, ha eltépik tőlem a szerelmemet, a lelkemhez, testemhez tartozó lényt, mint vállalni vele bármilyen poklot és szenvedést. Valójában ez nem is "vállalás" kérdése, mert ha szeretek valakit, egyszerűen nincs is választási lehetőségem. Nem dönthetek, hogy csinálom-e, vagy sem, mert a szeretet azonnal eldönti bennem a kérdést, hogy: "Igen!" ... A szeretet ugyanis - ha valódi - sokkal hatalmasabb erő bármiféle megfontolásnál vagy önvédelmi reakciónál."
"Szeretni csak fölfelé lehet. Nem lefelé, csakis fölfelé. Senkit sem szeretünk azért, mert buta, gonosz, aljas, csúnya, büdös, kellemetlen, gyenge, gyáva - hanem azért, mert okos, jó, szép, kellemes, erős, bátor.
Még akkor is, ha nem ilyen - ha szeretjük, belelátjuk vagy beleképzeljük mindezeket az értékeket. Ha azt mondod: "olyannak szeretlek, amilyen vagy", nem igaz! Mert ha valóban szeretsz, többnek látsz, mint amilyen vagyok.
Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá. Minőségileg többnek látod. Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a szeretet nem objektíven lát. Aki szeret, az nem a szemével, hanem a szívével lát. Lappangó, mások számára nem látható jó tulajdonságokat vetít rá a szeretett lényre. Lehet, hogy egyáltalán nincsenek is meg benne. Csak ő látja. A szívünk mindig az "égi" felé néz.
Amíg szeretek valakit, fölfelé nézek rá.Belenézek a szemébe, s nagyon magasra látok bennük. Még akkor is, ha ez nehéz, de ha szeretem, megtalálom a másikban azokat a tulajdonságokat, amiért fölnézhetek rá. Ha csúnya, akkor nagyon kedves, ha durva, akkor erős, ha gyáva, akkor gyengéd, ha buta, akkor nagyon jó ember. De még ez sem egészen így van. Egy csúnya embert kifejezetten szépnek láthatok, "nekem szépnek". Másképp látom, mint ahogy kinéz. Megszépül a szememben.
Tudom, mire gondolsz. Hogy ilyenkor áltatjuk magunkat. "Idealizáljuk" a valóságot.
Rávetítjük valakire az eszményünket, ami valójában nincs is benne.
De én azt kérdezem tőled: honnan tudod, hogy valójában mi van benne?
Azt mondod: valójában sokkal szürkébb, sivárabb, jelentéktelenebb.Valójában sokkal több rossz tulajdonság van benne. Hitványabb.
Erre én azt kérdem tőled: biztos vagy benne?! Biztos vagy benne, hogy olyanok vagyunk, ahogy szívtelenül látjuk egymást? Nem tapasztaltál még olyat, hogy egy nő, akit nagyon szeretnek, kifejezetten megszépül? Nem láttad néha az arcán, a bőrén, hogy megszépül? Megnemesedik. Ragyogóbb lesz. Nem tapasztaltad még, hogy egy arcon látni lehet, ha valaki szereti? És persze azt is, ha ő szeret. És egy férfi, aki gyenge volt, erősebbé válik, pusztán attól, hogy valaki a szív szemével nézi őt?"